Warner Bros. Studio Tour London 4. rész

Felkészültünk tehát, hogy ez után a terem után nem fogunk már ugyanúgy tekinteni a Quidditchre.

Rögtön a terem legelején láthattuk az egyenruhákat és a játék elengedhetetlen kellékeit, mint például a gurkókat, a kvaffot vagy éppen magát a cikeszt, amit Harry első mérkőzése alkalmával elkapott. Bár ez a képeken nem látszik, de természetesen mindegyik a filmben megjelent seprű is a kiállított darabok között volt, a Nimbusz 2000-től kezdve a Tűzvillámig.

img_2963

img_2947

Valóban érdekes volt látni, miként kerülhetett vászonra maga a népszerű varázslósport. A jeleneteket színészenként vették fel zöld vagy kék háttér előtt, ami rendkívül hosszú időt vett igénybe. Továbbá, a speciális effektekért felelős csapat több olyan egyedi szerkezetet épített, amely többek között a seprűk, a Gringotts-beli “csillék”, valamint a Baziliszkusz fejének mozgatását oldotta meg, majd számítógéppel a háttereket és a repülési felvételeket összemontázsolták. Ezért tűnhet úgy, mintha a seprűk a levegőben repülnének.

the-vfx-of-quidditch

img_3508

img_2974

Eleinte többször tágas tereket használtak a Quidditch mérkőzések során, hogy a pályát is bemutassák, de későbbi részekben több olyan jelenetet forgattak, ahol statikus tárgyak (oszlop, torony, stb..) mellett repültek el, mert így sokkal jobb volt a néző sebességérzete. (Pl.: Malfoy és Harry a pálya “alatt”, gerendák között üldözi a cikeszt.)

Ahhoz, hogy bárki átélhesse a Quidditch-élményt és megismerje a forgatás menetét, a szervezők egy nagyon ügyes marketingfogást vetettek be:

img_2968img_2967

Bárki kipróbálhatta, milyen a zöld háttér előtt ülni egy seprűn, miközben a monitoron láthatod a mögéd vetített különféle háttereket. Három fényképet készítenek mindenkiről, illetve egy rövid videót, amelyet a terem elhagyásakor megnézhetsz és amennyiben szeretnéd, megvásárolhatsz.

A kiállítás bármely részében korlátlanul lehetett fényképezni, – sőt, meg is kértek rá minket az elején – de ebben az egyetlen részben természetesen nem. Igen, igen, nekünk mégis sikerült. Timi ugyanis annyira lelkes volt, hogy véletlenül (tényleg véletlenül) figyelmen kívül hagyta a körülbelül öt lépésenként kirakott “Fényképezni és videózni tilos” feliratot és pár képet lőtt, mielőtt szóltak volna neki udvariasan, mégis határozottan, hogy lesz szíves eltenni a telefont. A seprűre felszállva egyedi élményben volt részünk, elvégre ki ne akarna száguldozni kicsit a Roxfort felett, majd Timi – mivel hát mégiscsak jobban mutat a seprűn – jó pénzért meg is vásárolta a róla készült a fényképet.

img_3269

Most már tényleg más szemmel nézünk a Quidditch-re, nem gondoltuk volna, hogy ennyi munka van egy 5 percet mutatott jelenetsorban, nem is akartunk továbbmenni innen sem. Nem tudtuk, hogy még mi vár ránk és nagyon kíváncsiak voltunk rá, hogy mit tartogat még a stúdiólátogatás.

 

Hozzászólás