Tóvidéki hétvége

Ismét elég rég nem jelentkeztünk – szerencsére minden rendben van, csak újra belevesztünk kissé a dolgos hétköznapokba és nem sok időnk volt kirándulni. Az időjárás sem volt túl kegyes hozzánk az év első szakaszában, de immár a tavasz, illetve nyár beköszöntével, a hosszabb nappalokkal újra megkezdődött a kirándulási szezon. Terveztünk is egy hosszú hétvégét május elején, az angliai Lake District-et (Tóvidéket) látogattuk meg.

A Lake District Anglia észak-nyugati részén helyezkedik el és az ország legnagyobb nemzeti parkja, 2362 négyzetkilométert lefedve. Gyönyörű, tavakkal és hegyekkel tarkított látványának és a végtelen természetközeli nyugalomnak köszönhetően közkedvelt célpont az Egyesült Királyság bármely területén élők számára, különösen a nyár folyamán – évente közel 16 millió turista látogat a Lake District területére. A nagyobb városok Keswick, Cockermouth és Windermere.

Immár közel öt éve itt élünk, viszont még sosem jártunk erre, így ideje volt egy hosszú hétvége alkalmával meglátogatni a helyet, amely Edinburgh-tól csupán 3 órányi autóútra található. A csend és nyugalom reményében egy otthonosnak tűnő kis vendégházat választottunk, csupán tíz percnyi autóútra Keswick-től – ez nagyon jó választásnak bizonyult, a házigazda házaspár ugyanis minden tőlük telhetőt megtett, hogy jól érezzük magunkat és a kirándulás felejthetetlen legyen.

Lakeside Country Guesthouse

Az odafelé vezető úton tettünk egy megállót és meglátogattuk Gretna Green-t, amely egy kicsi, ámde annál híresebb község a skót-angol határon. Hogy miért is olyan híres? Kis történelmi háttér: az 1753-as Clandestine Marriages Act (házassági jogról szóló törvény) kimondta ugyanis Angliában, hogy 21 éves kor alatt szülői hozzájárulás nélkül tilos házasságot kötni. Skóciában ekkoriban azonban erre a szülői engedélyre még nem volt szükség – fiatal angol párok ezreit sarkallva fejvesztett menekülésre szüleik elől a határon elhelyezkedő, de már Skócia részét képező Gretna Green-be, hogy legálisan házasságot köthessenek. A híres kovácsműhely, ahol a gyors ceremóniákat tartották, a töretlen és örökké tartó szerelem jelképévé vált és mind a mai napig közel 3500 esküvőt regisztrálnak évente ebben a kis községben, ahol a párok a közel 270 éves történelem emlékképei között mondhatják ki a boldogító igent vagy újíthatják meg fogadalmukat.

A híres, egységet szimbolizáló szobor a kovácsműhely előtti téren

Gretna Green után folytattuk utunkat a Lake District-be, ahova kisebb forgalmi fennakadásoknak köszönhetően lényegesen később értünk oda, mint terveztük – ez azonban semmit nem vett el a hely varázsából és pontosan azt a nyugalmat kaptuk, amit kerestünk és amelyet oly sokan várnak ettől a helytől. A Lake District teljes bejárására több hét is kevés lenne, így választottunk egy kisebb kört a hosszú hétvégénkre és azt jártuk be.

Az utolsó napon még egy érdekességet is találtunk: mint kiderült, a Lake District területén, a vendégházunktól alig pár lépésre található az a szerelvény, amelyet a Gyilkosság az Orient Express-en című film forgatásához használtak. A vonatot a forgatás után a Bassenthwaite tó melletti egykori vasútállomáshoz szállították, ahol néhány hónappal ezelőtt étteremmé alakították – az ott dolgozó személyzet szerint hetekkel előre érdemes foglalni, annyira forgalmasak a nyári hónapok.

Ahogy talán a képek is visszaadják, nagyon pihentető hétvége volt – hamarosan jelentkezünk újabb nyári kalandokkal!

Hozzászólás