Pénteki napunk is meglehetősen aktívra sikeredett: megnéztük Húsavík városát, A Godafoss vízesést, a Christmas Village-t/Christmas Garden-t (Karácsonyi falu/kert) és a napot megkoronázta az a természeti jelenség, amelyet még ma sem merjük elhinni, hogy láthattunk.
Húsavík neve ismerősen csenghet azoknak, akik látták az Eurovíziós dalfesztivál: A Fire Saga története című filmet Will Ferrell és Rachel McAdams főszereplésével. A város, ahonnan filmhőseink származnak nagyjából 2300 fős, 1 órára helyezkedik el Akureyri-től és saját reptere van. Az északra látogató turistacsoportokat a film ismerete mellett az vonzza leginkább, hogy innen indul a híres bálnaleső hajók többsége. Igen, ez azt jelenti hogy a (nem túl méretes) hajó mellett ugrálnak a bálnák, szóval ténylegesen “testközeli” az élmény. Mi ezt most inkább kihagytuk és sétáltunk egyet a festői halászvárosban:
Az Eurovíziós film rajongóit meglepetésként érheti, hogy a forgatási helyszínek többségét digitálisan vagy fizikailag módosították – a buszmegálló például valójában nem is létezik. Az egyik hotel nyitott azonban egy – a filmben hallható dalról elnevezett – “Jaja Ding Dong” bárt, amely ottlétünkkor ugyan nem volt nyitva, de csináltunk néhány fotót (a hely nem az eredeti, filmben megjelenített bár, csak egy a turisták számára kreált látványosság).
Izlandon mind a mai napig sokan hisznek a manókban – a Jaja Ding Dong bár mellett megalkották a filmben látott kis házikók képmását, ahol sokan kis ajándékokat is hagynak a manóknak (ilyen házikókat egyébként Izland-szerte több helyen is lehet találni). Csináltunk gyorsan egy-két fényképet, de nem is zavartuk őket tovább.
Húsavík után meglátogattuk a Godafoss-t – mind már tudjátok, a “foss” jelentése vízesés; a Godafoss szó szerinti fordítása az “Istenek vízesése”. A 30 méter széles és 12 méter magas vízesés láttán nem is tudtunk vitatkozni a névválasztással:
Egy gyors pizza után a közeli vendéglőben újra Akureyri felé vettük az irányt, hogy megnézzük az év minden napján nyitva lévő karácsonyi kertet, amely egy igazi álomvilág (mármint persze annak, aki szereti a karácsonyt – a többieknek valószínűleg elég szörnyű rémálom a két szintes kis kunyhó, ahol az utolsó négyzetcentiméteren is valami karácsonyi dolog ékeskedik):
Ekkor már elkezdett sötétedni – megnéztünk mindent, amit erre a napra terveztünk, így visszatértünk kicsit lepihenni a szállásra. Ekkor már kicsit elkezdtünk izgulni – a telefonunk egyértelműen jelezte egy erőteljes geomagnetikus vihar közeledtét. Az égen egyetlen felhő sem volt. Ez egy valamit jelentett: még egy-két réteg ruhát vettünk fel és elindultunk keresni az északi fényt.
Nem titok, hogy utazásunk időpontválasztása nem véletlen volt: bár Izland nyáron is gyönyörű, mi mindenképp télen szerettünk volna menni, hogy esélyünk legyen látni a sarki fényt. Nyilván egy hatalmas adag szerencse kell hozzá, olvastunk előrejelzéseket, kutattunk lehetséges helyszíneket, tájékozódtunk a holdfázisokról stb, egy szóval gondos tervezés előzte meg a kirándulásunk ezen részét is, de persze ez valami, amit nem lehet tervezni. Bár Skóciában sem ritka az északi fényt, szabad szemmel azért elég kis eséllyel látni Edinburgh környékén, az északabbi szigeteken (Orkney például) sokkal jobban az esélyek.
Úgy döntöttünk, kijjebb megyünk a városból, mert bár Akureyri fényszennyezettsége nem nagy mértékű, növelni szerettük volna az esélyeket amennyire csak lehet. Sokszor használtuk már a “leírhatatlan” szót – eddig mindig helytelenül. A sarki fény valami, amire tényleg nincsenek szavak. Azon pillanatok egyike, amire mindig élénken emlékezni fogunk.
Érdekes egyébként, hogy eleinte nem is zöld – azt tudtuk, hogy kamerán élesebben látszik mindig, mint szabad szemmel, amit viszont nem tudtunk, hogy amikor kamerán már zöldnek látszik, az szabad szemmel tulajdonképpen olyan, mintha egy világosszürke felhő úszna át az égen. Ahogy az aktivitás erősödött, egy idő után már szabad szemmel is zöldnek láttuk, helyenként sárgás-pirosas színnel átszőve. Nem volt nálunk profi kamera vagy állvány, így nem tudtunk igazán szép képeket készíteni, de mentálisan legalább százezer képet készítettünk, amelyeket sosem fogunk kitörölni az emlékezetünkből.
Az aktivitás nagyjából egy-másfél óra után alábbhagyott, így úgy döntöttünk, visszamegyünk a szállásra megmelegedni és feldolgozni az élményeket. Másnap egy közel 6-7 órás utazás várt ránk – minél délebbre terveztünk eljutni, hogy közel legyünk a vasárnapi útcélunkhoz, a Jökulsárlon Gleccserlagúnához és a Gyémánt Tengerparthoz.
VándorSzarvas 