Izlandi kalandok (3. rész)

A csütörtöki napon elhagytuk Reykjavík-ot és a Ring Road mentén északra indultunk Akureyri városába. Akureyri-t az észak fővárosaként is emlegetik, a sziget második legnagyobb városa, 4-5 órányira a fővárostól. Ahogy egyre inkább haladtunk északra, az út egyre “zordabb” lett, de egészen késő estig jó útviszonyok voltak.

Akureyri hamar elnyerte mindkettőnk tetszését: csendes, családias kisváros, amely különösen elbűvölő volt a karácsonyi előkészületekkel. 

Minden piros lámpa egy szívecske a városban.

Mivel időben felértünk, úgy döntöttünk, módosítunk kicsit a programon és a másnapra tervezett Myvatyn geotermikus fürdőzést előrehozzuk. Myvatyn egy órára helyezkedik el Akureyritől és tulajdonképpen ugyanazt nyújtja, mint a Reykjaviktól 45 percre lévő Kék Lagúna, csak kisebb és nehezebb megközelíthetőségének köszönhetően kevésbé népszerű: egy természetes, geotermikus források által melegített fürdőzőhely.

Eddigre már besötétedett és az ide vezető út a leereszkedő ködnek, a 0 fok alá eső hőmérsékletnek és a hatalmas hegyekre változott északi tájnak köszönhetően korántsem mondható felhőtlennek. Az izlandi időjárás másik sajátossága, hogy hihetetlen gyorsan változhatnak az időjárási viszonyok. A legtöbb közlekedési probléma is ebből adódik – könnyen előfordulhat, hogy az elindulás pillanatában szikrázó napsütés van, majd csupán fél órával később a látási viszony fogalma mint olyan megszűnik, ahogy ez velünk is megtörtént.

Szerencsésen odaértünk persze, de a téli izlandi útviszonyokat csak gyakorlott vezetőknek javasoljuk. Myvatyn nagyon pozitív élmény volt: már csak a tény, hogy kint fagypont alatt van a hőmérséklet, mi pedig egy 37-40 fokos tóban úszkálunk, meglehetősen rendhagyó élmény. (A víz maga egyébként nem túl mély, nagyjából derékig ér.) A víz a benne lévő magas ásványianyag-tartalom miatt szinte már tejszerű és nem igényel mesterséges tisztítást. Mivel már sötétedés után voltunk, így a képek nem adnák vissza, hogy is néz ki, az alábbi videón viszont jól látszik:

A fürdőzés után visszatértünk Akureyri-be és rápihentünk a másnapi kirándulásra, amikor is Husavík városát látogattuk meg, megnéztük a Christmas Village-t és láttunk valami igazán lélegzetelállítót.

Hozzászólás