Rengeteg emberrel beszéltünk a kiutazásról, sokaknak meséltük, hogy mennyire izgatottak vagyunk. Egy kicsit talán ki is találtuk, hogy milyen lesz az első pár napunk. Voltak terveink, elképzeléseink. Érkezéskor – az utazástól teljesen kimerülve – azt vártuk, hogy motiváltan és reményekkel tele hajtjuk álomra a fejünket és másnap nekivágunk a városnak, felfedezzük, veszünk pár apróságot.
Ez nem így sikerült. A vonatról leszállva hamar bepattantunk az értünk küldött autóba és zúgtunk a hegyre a szállásunkra. Itt jött csak igazán a neheze. Amikor körbenéztünk és minden szinte teljesen szerte foszlott. Minden idegen volt. A szoba, a közös ház, a város, az ország. Elkapott minket egy olyan érzés, amit nem vártunk. Nem honványnak hívnám, inkább rossz döntésnek. Valószínű, hogy a környezetváltozás, az éhség és a fáradtság ezt váltotta ki mindkettőnkből.
Az első éjszaka után egy rögtönzött reggeli közben érzelmileg felpofoztuk magunkat egy kicsit. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű, de kellett ez a mai nap, hogy egy kicsit helyrerázódjunk.
Azóta sokkal jobb a helyzet, történt egy csomó minden, ami megnyugtatólag hatott. Beszéltünk a főnökünkkel, megkaptunk az egyenruhát, átvettük a beosztást, találkoztunk néhány kollégával, sétáltunk a városban, kipakoltuk a bőröndöket, ettünk és lefürödtünk.
Holnap nekikezdünk a munkának és terveink szerint az ebédidőben egy kis városbemutató fotósorozattal és a hozzá tartozó sztorikkal készülünk Nektek.
VándorSzarvas 