Haza(?)térés

Fél Év Végi MiniMaraton 3. rész

Minden évben a karácsonyi szezon végén a hotel, ahol lakunk és dolgozunk bezár két hétre, hogy a munkatársak kipihenjék kicsit magukat, meglátogassák a családot, illetve a hotel karbantartási munkáit el tudják végezni. Ez idén január 2. és 19. közé esett, amit mi ki is használtunk és hazarepültünk Magyarországra. Szabadságunk alatt összesen 15db fénykép készült, aminek nagy része nem releváns, ezért ez a bejegyzés inkább az utazás által bennünk keltett érzéseket boncolgatja, nem a látnivalókra fókuszál.

Miután január 2-án hazaindult az utolsó buszos csapat, kiürült a szálloda, így január 4-én, a következő géppel mi is repültünk. Méghozzá Edinburgh-ból Pozsonyba. Hatalmas szerencsénkre az egyik kollégánk anyukája is pont akkor utazott erről a reptérről haza, így minket is elvittek. Pár órával korábban értünk, mint kellett volna, de így volt időnk enni és körbenézni kicsit a reptéren.

A gép időben indult és érkezett, és egy kis turbulencián kívül zökkenőmentes volt. Ákos szülei pár perccel a gép után érkeztek, így már a parkolóban találkoztunk és a nem meglepő könnyes pillanatok után hazaindultak Magyarországra. Hazafelé Timi és Ákos a sztorik mesélése/hallgatása közben többször egymásra néztek, mert izgultak, hogy közel 4 hónap után újra a szülőhazájukba érkeznek. Jó érzés volt újra látni a családot, de aki hosszabb ideig nem látta szeretteit, tudja milyen érzés újra megölelni őket vagy leülni velük egy asztalhoz és csak beszélgetni egy kicsit.

Másnap, miután a (szintén könnyes és mosolyokkal teli) élménybeszámoló Timi szüleinél is megtörtént, Ákosék megbeszélték, hogy elkezdenek naptárat vezetni arról, hogy január 18-ig kivel, mikor és hol találkoznak, mert a rengeteg ismerős és rokon meghívása/meglátogatása kezdett nem fejben tartható méreteket ölteni. Nagyon jó döntés volt, mert bizony az országban töltött nettó 14 napból egyetlen nap volt “betáblázatlan” (és így is természetesen sok baráthoz nem jutottunk el sajnos), ami egyrészről hatalmas élmény, hogy ennyi emberrel oszthatták meg élményeiket, meglátásaikat Skóciáról és a külföldi munkavállalásról. Másrészről, amikor letelt a két hét, arra jutottak, hogy a rengeteg szaladgálás és mesélés nem a “pihentető szabadság” kategóriába tartozik – ahogy ezt a hotelben dolgozó kollégáink már decemberben előrevetítették.

Nem akarunk azok közé tartozni, akik négy hónap után úgy érzik, hogy hatalmas változáson mentek keresztül és sokkal többet értenek a világból, de tagadhatatlan, hogy a Skóciában töltött idő ráébresztett minket arra, hogy az otthoni életünkben mik voltak a problémák, és miért volt jó döntés “nyugaton” munkát vállalni. Kaptunk egy teljesen új életszemléletet, ami valamiért sokkal közelebb áll hozzánk. Amikor végigmész a főutcán, az emberek nyitott tekintettel, barátságosan és mosolyogva néznek rád. Amikor sétálsz a semmi közepén egy gyönyörű hegyen és szembejön egy kutyáját sétáltató vadidegen ember az ösvényen, rád mosolyog és megkérdezi, hogy vagy. Amikor elmesélsz egy számodra fontos történetet például egy elért eredményről, az emberek őszintén gratulálnak hozzá. Nem a féltékenység, a saját tulajdon védelmének kényszere vagy a negatív gondolatok vezérlik a cselekedeteket, hanem a másoknak segíteni akarás, a barátságosság és az őszinte érdeklődés. Az emberek nem kényszerülnek arra, hogy napról napra éljenek – van időbeli és pénzbeli lehetőség megtalálni önmagukat, kiélni magukat abban, amit szeretnek. Voltak olyan pontok a régi szobánkban töltött idő alatt, amikor éreztük egymáson, hogy bizony hiányzik Skócia, hiányzik az új otthonunk. Új érzés volt, ami félelmetes. Mert a család otthon van, mi meg már Skóciában vagyunk itthon. A szívünk idehúz, de mi lesz később? Telepedjünk le, alapítsunk családot itt? Menjünk tovább máshová, vagy menjünk haza? Egy csomó kérdés, amit nem lehet egykönnyen megválaszolni és nem is fél év után kell eldönteni, de azért is írjuk ezt a blogot, hogy az új életünk történéseiről, döntéseinkről nyíltan beszélhessünk annak, akit ez érdekel. Nem akarunk csak fényképekről, vacsorákról beszélni, arra elég lenne egy Twitter oldal is.

Ti, akik minket olvastok, nagyon köszönjük, hogy Veletek is találkozhattunk a januári utazásunk során, és reméljük, hogy a legközelebbi alkalomkor -ami még kérdéses, hogy mikor is lesz- is számíthatunk meghívásotokra. 🙂