A tökéletes születésnap

Fél Év Végi MiniMaraton 6. rész

Az 5 év alatt, amióta Timi és Ákos együtt vannak, immár szokássá vált, hogy a születésnapokat megpróbálják különlegessé varázsolni a másik számára. Idén Timinek sok fejtörést okozott, hogy miként lehetne megteremteni férjének a tökéletes születésnapot – elvégre nincs saját lakás, ahol nyugodtan lehetne ünnepelni, nincs saját konyha, ahol készülhetne a finom torta és a beosztás meglehetősen nehézkessé teszi bármilyen meglepetés előkészítését.

Sajnos Timi nem tudott teljesen szabadnapot kapni, mivel már így is kevesen voltak a recepción, ezért reggel öt órától délig dolgoznia kellett, a szülinapos legalább addig is nyugalomban aludhatott. A műszak lejárta után a pár elhatározta, hogy – mivel saját konyha híján a finom házi készítésű ebéd/vacsora most elmaradt – felfedeznek egy új éttermet és esznek valami finomat. Nem sok étterem akadt, amelyet még ne próbáltak volna ki „főhőseink”, így a még hiányzó „Browns” névre hallgató étterem szolgáltatta a finom születésnapi steaket.

Bár egyetértünk azzal, hogy nem a materiális javak és maga az ajándék a fontos egy születésnap alkalmából, de ha már egyszer a földrajzi helyzet lehetővé teszi, Timi mégiscsak szerette volna meglepni férjét valami különleges dologgal. Harry Potter-posztunkat olvasva egy apróság talán kimaradt: Ákos nagy vonatrajongó, különösképpen, amikor gőzmozdonyokról van szó. Így hát aztán talán nem volt rossz ötlet két jeggyel meglepni, amellyel áprilisban utazhat a tegnap már megismert Jacobite gőzmozdonyon. Hogy kicsit személyre szabott legyen az ajándék, a vasúttársaság volt olyan kedves és „belement” abba, hogy indulás előtt Ákos felszállhasson a mozdonyvezető mellé és kicsit körbenézhessen a vonaton – azért nem minden nap nyer betekintést az ember egy gőzmozdony „kulisszái” mögé.

A vonatok mellett van egy másik dolog, amely gyermeki lelkesedést tud kiváltani a születésnaposnál: a baglyok. Igen, jól olvastátok – amennyiben nem lenne ilyen bonyolult a tartása, valószínűleg már azon ritka ismerőseitek közé tartoznánk, akiknek a háziállata egy bagoly. (Tény, hogy lenyűgöző állatok, olvassatok csak utána! 😀 ) Nem sok rendelkezés áll lehetőségre a hétköznapi ember számára, hogy baglyokat simogathasson, viszont Skócia erre is kínál megoldást: Ediburgh és Glasgow között gyakorlatilag félúton van egy „Scottish Owl Center” (Skót bagoly központ) névre hallgató létesítmény, amely lényegében egy bagolykert, ha úgy tetszik. Szép nagy zöldterület, kávézó, játszótér és lehetőség arra, hogy fél/egy órát eltölts – természetesen szakképzett oktató segítségével – néhány bagoly társaságában, közvetlen közelében, miközben akár a kezeden ülnek és megsimogatod őket. Alig várjuk 🙂 Természetesen beszámolunk majd a rendhagyó élményről.

Még egy dolog, ami nem hiányozhat egy születésnapról: a torta. Általános megfigyelésünk az, hogy a skótok/angolok valószínűleg nagyon kis százaléka süthet maga, ugyanis szinte minden boltban lehet kapni előre elkészített, feldíszített, csomagolt tortákat. Mivel Timi eddig mindig maga sütötte a tortákat, ezért nem vitte rá a lélek, hogy kész tortát vegyen – így történt az, hogy Ákos 28. születésnapi tortája egy (készen vett) piskótatekercs volt ugyan, de legalább saját kézzel díszítve. Ehhez hozzátartozik, hogy a díszítő kellékek tárháza szinte végtelen: fondant, marcipán mindenféle mennyiségben és színben a legkülönfélébb kiszúróformákkal és fondant mintázókkal, dekorcukrok soha nem látott formákban és mennyiségben, ételfestékek, habzsákok, díszítőcsövek, öntetek… (Azt hiszem szükségtelen mondani, hogy alig várjuk a saját konyhát. Timi alig várja, hogy süthessen, Ákos alig várja, hogy megehesse.)

A születésnap lezárása sikerült talán a legtökéletesebben. Ez volt talán az a pont, ahol mindketten rájöttünk, hogy ez valóban az eddigi legkülönlegesebb születésnap sok szempontból is. Mallaig nevét már többször említettük, még egy szempontból különösen fontos. Ahogy Fort Williamből Mallaig fele haladunk, közvetlenül mielőtt beérnénk Mallaigba, Morar városának határában van egy partszakasz, amely a „Silver Sands of Morar” (Morar ezüst homokja) névre hallgat. Az egyik – ha nem a legszebb – turistalátványosság a környéken. Miután leparkolod az autót, egy rövid, szűk ösvényen vezető séta után a következő látvány tárul eléd:

Amikor első alkalommal láttuk, el sem hittük, hogy ilyen létezhet. Ahogy sétálsz a homokon, állsz a parton, hallgatva a tenger morajlását, minden mást kizárva, olyan, mintha valóban egy festményben lennél. Ahogy felmászol a sziklákra, olyan érzés, mintha a világ tetején lennél. A parton, ahol a víz találkozik a homokkal és az utolsó hullámok is véget érnek, különféle méretű és formájú kagylóhéjak alkotnak végtelen szőnyeget. Ha költők lennénk, talán jobban meg tudnánk ragadni Morar csodálatos mivoltát, de mivel valóban nagyon nehéz leírni, inkább a képeket hagyjuk beszélni:

A helyiek azt mondják, nyáron mozdulni sem lehet a parton, annyian vannak. Találkoztunk egy idős hölggyel, aki edzésképpen minden nap végiggyalogol a parton oda-vissza, közvetlenül egy part menti házban lakik. Elmesélte, hogy mindenképpen jöjjünk vissza máskor is, mert a tenger szinte minden nap más arcát mutatja, más színekben pompázik – a hölgy egyébként festő. Mi más lehetnél persze egy ilyen táj kellős közepén 🙂 Morar az a hely, ahova minden nap visszamennénk, ha tehetnénk – sosem lehetne megunni.

Így hát a születésnap ezzel a naplementével zárult, életünk első homokos tengerpartjáról végignézett naplementéjével.