Elérkeztünk a bejegyzéssorozat és a kirándulás végéhez. Ahogy a negyedik nap reggelén készülődtünk az induláshoz, csak arra tudtunk gondolni, hogy mennyi minden történt az elmúlt három napban. Megírva ezeket a posztokat nagyon jó élmény volt mindezt Veletek együtt újra megélni, és az sem titok, hogy fejben már a következőt tervezzük.
Ez a bejegyzés arról fog szólni (amiről a valóságban is szólt), hogy milyen utazni. Mesélünk egy kicsit arról, hogy milyen érzés Vándorszarvasként beutazni a szigetországot. Beültetünk Titeket mellénk az autóba és együtt hazautazunk az út rossz oldalán. 🙂
Indulás előtt Ákosnak nagyon fontos a kávé, ezért a reggeli végén ittunk is egyet, hogy meglegyen a megfelelő koffeinszint az előreláthatóan 9,5 órás úthoz. Timinek a kocsiban nassolás a hobbija, tehát ahogy felbúg a motor, már a kesztyűtartó tartalmát kémleli némi elemózsia után kutatva (ez az igény egyébként járműtípustól független – vonat esetén például indulás után körülbelül tíz perccel már elő kell vennie a jó magyar szokás szerint alufóliába csomagolt kis szendvicset). Ami elmaradhatatlan kellék, az a GPS. Akármennyire is jól tájékozódunk (inkább csak Ákos), anélkül nem megy – Timinek sokszor azzal sem… Szerencsére az okostelefonok mind rendelkeznek már ezzel, így csak beütjük a címet és már indulunk is. A városból kikeveredve, ahogy “megnyugszik az út” valahogy egyszerre érezzük, hogy valami még hiányzik. ZENE. Anélkül sem megy. Már indul is a kedvenc zenekar diszkográfiája.
Az első két óra gyorsan eltelik, de aztán lassan meg kell állni egészségügyi szünetet tartani. Veszünk vizet és még egy kis harapnivalót. Ez a mi esetünkben egy kisebb szendvics, chips, vagy valami keksz, amit lehet lassan rágcsálni. A kommunikáció állandóan jelen van, minden 5 percben kezdődik egy beszélgetés kettejük között, legyen szó az előző napi történésekről, a blogról vagy éppen egy csak elhaladó furcsa járműről. Az úton tovább haladva mindig lát valami érdekeset az ember, amit megoszt a másikkal. Egy példa: Ákos látott 6 db hatalmas hűtőtornyot, és mint minden tereptárgy/épület esetében, ami nagy méretű vagy különleges, valamiért tudnia kell, hogy mire szolgál. Ezt Timi gyorsan meg is nézi a térképen, hogy egy szénégető, amit a mai napig áramfejlesztésre használnak.
A negyedik óra után, valahol Liverpool és Manchester között újra megállunk, de a rögtönzött ebéd elfogyasztása után megyünk is tovább. Felvetődött, hogy be kellene menni valamelyik városba, ha már ott vagyunk. Végül aztán mentünk tovább, mert még úgyis jövünk errefelé valamikor. Túl sok minden nem történt út közben, ezt talán az is mutatja, hogy odafelé ketten 31 képet csináltunk, visszafelé egyet (ami a borítókép is lett). Ez talán érthető is, egy autópálya nem annyira izgalmas, mint az odafelé megjárt kanyargós főutak, vagy az angol vidéki kisvárosok.
6 és fél óra után újra skót földre lépünk Gretna Green-nél. Mi sem tudtuk, de menet közben rákerestünk a kisvárosra és bizony mindenkinek érdemes utánaolvasni Wikipédián. A világ egyik legnépszerűbb “szökevényházasságokra” specializálódott házasságkötő helyszíne, ahol a hagyomány szerint egy üllő fölött celebrálják a szertartást.
Innen még Stirling-ig két megállót és egy tankolást beiktatva autópályán haladtunk, ahonnan már a főútra áttérve ismerős utakon “hamar” a már bemutatott Green Welly Stop-nál találtuk magunkat. Megálltunk még egyszer és Glencoe-n átkelve kb. 10,5 óra után, este fél 8 körül meg is érkeztünk Fort William-be.
Nektek pedig ezúton köszönjük meg a mindennapi figyelmet. Reméljük tetszett Nektek az extravaganza, mert tervezünk még ilyeneket tartani. A posztok természetesen nem állnak meg, de egy kicsit ritkábbak lesznek. Ha kirándulunk, arról úgy is készül poszt, de nyugodtan írhattok nekünk témaötleteket is. Mi az ami érdekelne Titeket Skóciáról, vagy éppen rólunk? Ha van ilyen, ne tartsátok magatokban! 🙂
Valahogy kettős érzés volt, nem akartunk hazaérni, visszatérni a valóságba, másrészt éreztük, hogy ott a helyünk.
VándorSzarvas 