Nyár van, nyár…

Skócia kizöldült, kivirágzott és kivirult.

A helyiek papucsban és trikóban alig bírják a “gatyarohasztó” 25 fokos meleget, napszemüveg nélkül ki sem teszik a lábukat a lakásból. Az éttermek és kávézók teraszai tele vannak, nem ritka, hogy fél órát kell várni egy asztalra; turisták tömegei tekeregnek a főutcán (japánok és kínaiak esetében esernyővel a fejük felett), szinte minden szálláshely tele van; a hátizsákos gyaloglók pihegnek a hosszú mérföldek (/kilométerek, kinek hogy tetszik) után.

Ha már egyszer így megérkezett a nyár, nem maradt más hátra, mint hogy szinte minden szabad percet a lehető legjobban kihasználjunk és a már ismert (és ezidáig még ismeretlen) helyszínek nyári arcát is megcsodáljuk. Gondoltuk, a korábban már megismert Morar csodás ezüsthomokos tengerpartja tökéletes lesz a szabadnap megünneplésére, így néhány nappal ezelőtt errefelé vettük az irányt:

Senkit nem tudunk hibáztatni, aki esetleg azt állítja, hogy ez nem is Skócia. Teljesen megértjük, először számunkra is hihetetlen volt, hogy a forró homokban sétálunk, fürdőruhás-napernyős turisták és helyiek között. Honnan tudjuk, hogy kik a helyiek? Valószínűnek tartottuk, hogy az a hároméves kislány, aki térdig gázol az egyébként jéghideg vízben, amibe mi bokáig (Ákos bátrabb módon térdig, combközépig) merészkedtünk, miközben apukája már nyakig merülve lubickol bent – nos, ők valószínűleg helyiek. Nekünk így a partról is tökéletesen megfelelt a kis séta, amelynek azonban körülbelül egy óra után véget kellett vetnünk, mert rendesen kezdtünk megpirulni (megégni). Elvégre minek is legyen nálunk nyáron naptej, Skóciában vagyunk?!

A tengerparti élmények után visszatértünk a belvárosba és élveztük még egy kicsit a mozgalmassá vált belvárost és a továbbra is lenyűgöző tájat.