Jónéhány hete eldöntöttük, hogy a következő szabad hétvégi programunk Elie meglátogatása lesz. Elie Edinburgh-tól körülbelül másfél órányi autóútra található tengerparti település. Nem épp tipikus turistaközpont, ugyanis a gyönyörű partszakaszon, valamint néhány gasztronómiai létesítményen kívül nem túl sokminden található. Tökéletes célpont nekünk!
Bár ezt a kirándulást múlt hétre terveztük, az időjárás közbeszólt és inkább most szombatra, április 13-ra (egy amúgy is különleges napra 😉 ) halasztottuk. Útközben megálltunk egy elmaradhatatlan kávéra (jó, kávéra és sütire Timi részéről), majd fél egy fele leparkoltunk Elie-ben a tenger partján.
Nagy lelkesedéssel indultunk neki a sétának a parton, majd nagyon gyorsan rájöttünk, hogy sétánk nem lesz annyira hosszan tartó, mint elsőre hittük.
Mindenképpen szerettük volna közelről is megszemlélni a világítótornyot, így kéz a kézben, helyenként a hideg miatt kéz a zsebben elsétáltunk a sziget végére, majd a sziklák szélárnyékában vissza, hogy aztán újra autóba pattanjunk és megnézzük a partot a másik végéről is.
A szél ekkorra kellőképpen kifújta belőlünk az energiát, így úgy döntötünk, ideje beülni valahova enni egyet. Utunk hazafelé Largo városán (helyesbítek, falucskáján) vezetett keresztül és Ákos 99,9 százalékig pontos képessége, amellyel kiszagolja a jó éttermeket, itt is működött. Választásunk a The Crusoe Hotel nevezetű helyre esett, amely – ahogy a neve is mutatja – elsősorban szálláshely, viszont van egy étterem-pub része.
Levesünkre (nemzetüket nem meghazudtolva a hely természetesen krémlevest kínált) és hamburgerünkre várva érdekes felfedezést tettünk – a hely, ahol ültünk, nem véletlenül kapta a “Crusoe” elnevezést. Robinson Crusoe története bár fikció és maga Robinson sosem létezett, Alexander Selkirk, a “Valódi Robinson Crusoe” viszont igen. Selkirk 1676-ban született Largo városában – pontosan ott, ahol mi megálltunk enni – és elsőtisztként szolgált Dampier kapitány mellett az dél-amerikai angol-spanyol hadban állás során. Történt aztán, hogy Selkirk kinyilvánította véleményét, miszerint fából készült hajójuk több helyen rohadt, viharvert volt és szerinte hamarosan el fog süllyedni, ezért inkább tegyék ki Juan Fernandez (lakatlan) szigetén, mintsem tovább menjen és biztosan vízbe fúljon. Ezen ne múljék, gondolta a kapitány, és így sorsára hagyták Selkirk-et, aki négy évet töltött magányosan a szigeten. A sors iróniája, hogy igaza lett, a hajó nem sokkal később valóban elsüllyedt, a legénység nagy része a vízben vesztette életét, akik megmenekültek, 7 évet töltöttek spanyol börtönben. Selkirk végül szerencsésen megmenekült a szigetről, visszatért Largo-ba, ahol a helyi pub-ban kezde elregélni történetét, mely szép lassan, szájról-szájra járva eljutott végül Defoe-hoz is. Nyilván jól leegyszerűsítettük a történetet, tessék utánakeresni az internet csodás világában, amennyiben valakit érdekel!
Újabb pipa tehát a térképen: kissé szeles ugyan, mégis mesebeli kis partszakasz. A húsvéti néhány nap pihenőt terveink szerint – amennyiben az időjárás engedi – három új terület felfedezésével töltjük, amelyről mindenképpen beszámolunk Nektek is.
Kellemes hétvégét mindenkinek!
VándorSzarvas 