Vasárnap estére kellőképpen lemerültek a tartalékaink, nagyon gyorsan elaludtunk és éreztük, hogy nem kellene a hétfőt is betáblázni, inkább egy laza pihenős napot tarthatnánk. Így történt az, hogy az edinburgh-i Calton Hill-t választottuk úticélul, ahol – annak ellenére, hogy lassan immár egy éve ebben a városban lakunk – még nem jártunk.
Miért is érdekes Calton Hill? Mindenekelőtt szerepel az UNESCO világörökségek listáján. Ezen kívül itt a hegy tetején található a National Monument (Nemzeti Emlékmű), amelyet Athén Parthenon-ja ihletett és amely a napóleoni háborúkban harcoló skót katonák tiszteletére épült. Az építményt végül sosem fejezték be, a mai napig csupán 12 oszlop áll.
A hegy tetején magasodó másik építmény a Nelson Emlékmű, amely Lord Nelson Admirális tiszteletére épült, aki a trafalgar-i csatában vesztette életét a 19. század elején.
Itt található ezen kívül a City Observatory (Városi Csillagvizsgáló), ahol Thomas Henderson Professzor elsőként számszerűsítette az Alfa Centauri csillagrendszer Földtől való távolságát. Thomas Henderson volt az első kinevezett királyi csillagász.
Annyira szép idő volt, hogy úgy döntöttünk, hazasétálunk és megejtjük idei első igazi, közös fagyizásunkat. Utunk a Princes Street Gardens-en, a szép időt élvező helyiek és turisták kavalkádján keresztül vezetett:
Eseménydús négy napon vagyunk túl. Gyönyörű idő, még gyönyörűbb helyek és ami talán a legfontosabb, minőségi együtt töltött idő jellemezte a hétvégét. Köszönjük, hogy velünk tartottatok kirándulásaink során, reméljük, hogy Nektek is kellemesen telt a húsvéti hétvége és nem túl nehéz visszarázódni a dolgos hétköznapokba.
Hamarosan újra jelentkezünk, addigis, további szép hetet!