Múlt hétvégénk ünnepi hangulatban telt: pontosan 2 éve volt ugyanis, hogy férj és feleség lettünk. Semmi különleges ünneplést nem terveztünk, de – mivel az idő is nagyon szép volt – kirándulni azért elmentünk. A tavalyi évfordulón a Skye szigetén található The Storr nevű kőformációt sikerült megmászni (szakadó esőben, ködben, nulla látási viszonyok és csúszós sziklák közepette), illetve egy napon töltöttünk Skye varázslatos szigetén – reméltük, hogy idén amennyiben hasonlóan aktív napunk lesz, a bőrig ázás legalább elmarad.
Idei évfordulónk úticéljául North Berwicket választottuk, mert bár jártunk már ott, a tengerparton nem tudtunk anno megállni és nem is másztuk meg az ott található The Law névre hallgató hegyet sem. Így aztán felkerekedtünk és ezutóbbival kezdtük a napunkat, megállapítván, hogy nem sokkal vagyunk fittebbek, mint egy éve – pedig ez aztán csak egy dombocska bármilyen más hegyhez képest.
Nagy szerencsénk volt az időjárással, mire leértünk, kezdett nagyon meleg lenni, így a tengerpart felé vettük az irányt, hogy kávé után, fagyival a kezünkben sétálunk a homokban.
Mivel az időjárás is nekünk kedvezett és még amúgyis korán volt, felfedeztünk egy újabb partszakaszt, ahol eddig még nem jártunk (Gullane), hogy egy finom nachos-vacsora után, fáradtan, de feltöltődve hazafelé vegyünk az irányt.
Második évfordulónk tehát ismét tökéletesen telt: időjárási viszonyok szempontjából még jobban is.
A nyári meleg a héten is kitartott, sőt, még fokozódott, az immár 22 fokos hőség – elnézést kérünk minden otthonitól – egyenesen vezetett a miniszoknyák és spagettipántos ruhák, rövidnadrágok, valamint klaffogó strandpapucsok számának rohamos növekedéséhez. Magunkon is észrevettük, hogy alkamazkodtunk a klímához, így beszereztünk néhány lazább ruhadarabot – elvégre a következő napokban 16-18 fok lesz.
Szép hetet mindenkinek!