A hétfői nap egy kicsit másként indult, mint a vasárnap, Ákosnak ugyanis -ahogy ezt már mondtuk – dolgozni kellett. Nem volt nehéz megtalálni a 29 emeletes irodaházat, amelyben (sok más vállalat mellett) az ő cégük is helyet kapott a 8. emeleten.
Az irodaház egyébként egy kis park mellett található, amely ebédidőben megtelik a napfényre szomjazó helyiekkel; az épület pedig nem egyedülálló még a maga 29 emeletével sem a környéken:
Ami a munkát illeti, Ákos szokás szerint nagyon jól helytállt, azért mégiscsak egy idegen kontinensen kezdte a hetet, még ha a munka ugyanaz is. Minden gond nélkül, hatékonyan végezte a munkáját, mint mindig, pozitív visszajelzésekkel kísérve.
Timi mindeközben felfedezte a közeli, elsősorban a jómódú közönség számára létesített bevásárlóközpontot, néhány – az amerikai filmekből és sorozatokból ismert – híres üzleteket életében először látva.
Az ebédszünet közösen telt, Ákos két kollegájával a Chick-fil-A nevű helyen, amely tulajdonképpen egy csak csirkéből készült ételeket kínáló gyorsétterem-lánc. Elégedetten nyugtáztuk, hogy a lebetűzés ellenére ismét nem sikerült eltalálni Ákos nevét:
Munka után még elugrottunk vacsorázni a szállodával szemközt lévő pizzázóba, hogy aztán tele hassal elé gyorsan elnyomjon minket az álom.
Holnap jelentkezünk egy újabb (reményeink szerint ismét kissé turistásabb) nappal, szép napot mindenkinek!