2020. május 11.
Hol is kezdjem. Nagyjából a 7. hétnél járunk. 7 hete a lakásunk az életterünk. 7 hete vagyunk karanténban, nem járunk kirándulni, kerüljük embertársainkat és itthonról dolgozunk, ahogy mindenki más. A boltok polcai üresen, az emberek szemében félelem. Néhány év és ez az időszak a történelemkönyvek része lesz.
Hogy rossz-e? Nem feltétlenül ezt a szót használnám. Furcsa, inkább. Nehéz? Az elején az volt és vannak napok, amikor most is az. Az első napokban nem volt egyszerű megtalálni az egyensúlyt. Elvégre…
…otthon vagy, de mégis az irodában vagy.
…ebédszüneten vagy, de tulajdonképpen nem hagyod el a munkaasztallá avanzsált konyhaasztalodat.
…nem igazán van motivációd kikelni az ágyból és felöltözni munkaruhába, legalábbis civilizált ruhába, hiszen otthon vagy, mégis dolgozol.
…vasárnap van, de ott van egy karnyújtásnyira a céges telefonod. De vasárnap van, nem kell dolgoznunk.
…percenként zúdul Rád az információ a médiából és Neked el kell különíteni a fontos információkat az irrelevánstól. Légy tájékozott, de ne engedj be túl sokat a negativitásból.
…egy új párkapcsolati dinamikával szembesülsz – akár hajlandó vagy be- és felismerni, akár nem.
Aztán néhány nap, egy-két hét eltelt és kialakult a rendszer, megtanultuk a határokat. Megtanultuk kezelni, hogy melyikünk miként viseli ezt a furcsa helyzetet, hogy miként tudjuk egymást a legjobban támogatni, hogy miként válasszuk el a munkát a magánéletünktől. A munkát hatékonyan elvégeztük: Ákos továbbra is keményen dolgozik, engem szabadságra küldtek – az iskola rendkívül támogató, mind a diákok, mind a munkatársak felé és nagy hangsúlyt fektetnek a fizikai és mentális egészség megőrzésére a karantén alatt. Bár szabadságon vagyok, folyamatos kapcsolatban vagyok a kollégáim nagy részével, akik egy része rendszeresen, őszintén érdeklődik arról, hogy zajlanak a napok, ki hogy birkózik meg ezzel az új helyzettel. A szabadidőnk eközben új kreatív hobbikkal, számítógépes játékokkal, olvasással, filmezéssel, edzéssel, sok-sok sütéssel, új receptek kipróbálásával és tesztelésével vált, válik produktívvá. (Hmm, ez így jól néz ki, de ha őszinte akarok lenni, az edzés és sütés sajnos nincs egészen arányban. És nem az edzés oldalára billen a mérleg.) Végtelenül hálás vagyok, hogy mindezt ezt nem egyedül élem át.
Ahogy telnek a hetek, az emberek lassan hozzászoktak a helyzethez, a pánikhangulat jelentősen alábbhagyott, a boltok polcaira kezd “visszatérni az élet”, már lehet élesztőt, lisztet és kézmosót is kapni. Hihetetlen a közösségi összefogás, de erre most nem is szeretnék kitérni, úgyis rengeteget lehet erről is olvasni a médiában. Ma elmentünk sétálni egyet – a csoda és az apró dolgok, amelyeket ebben a helyzetben is oly sokszor elfelejtünk, nézd (lehet kissé érzelgőssé tett a karantén?!):
Oh, és nézd, itt vagyunk mi is:
És meg ha nincs is időnk kimenni, az ablakot kinyitva engedünk be egy kis tavaszt (az idő gyönyörű az utóbbi hetekben) és a kilátás innen is megnyugtató és feltöltő:
Szóval azt hiszem, jól vagyunk. Mindenkinek mást hoz ez a helyzet, mindenki más-másféle kihívásokkal küzd és azt hiszem, mi megtanultunk a lehető legjobbat kihozni belőle. Viccesen mindig kérdezik a kollégák, hogy “na, még senki sem fojtotta meg élete párját?” – azt hiszem szerencsés vagyok, hogy nem igazán értem a kérdést, még viccből sem. Már nagyon hiányoznak mindkettőnknek a kirándulások és alig várjuk, hogy újra útra kelhessünk és felfedezzük az ország még ismeretlen régióit.
Bízom benne, hogy Mindannyian találtok valami jót ebben a helyzetben. Tudom, hogy vannak napok, amikor nem egyszerű a pozitívra koncentrálni, de nemsokára visszatérünk a “jelenbe” és egy furcsa emlék lesz ez a pár hét/hónap.
Vigyázzatok magatokra!
VándorSzarvas 