Nem kell mondanunk, hogy egyikünk sem akart továbbmenni és elhagyni a stúdiót, még úgy sem, hogy tudtuk, a Stonehenge lesz utunk következő állomása. A Hihetelen Harry Potter nap körülbelül délután öt óra táján ért véget, ezután – a jó kávé után persze – fél hat táján felkerekedtünk, hogy eljussunk Salisbury városába – a híres Stonehenge-hez.
A Leavesden és Salisbury közötti távolság körülbelül két óra alatt tehető meg, amennyiben semmilyen zavaró tényező nem jön közbe. Hét óra körüli érkezésre számítottunk tehát, amelyet a GPS-ünk meg is erősített. Az úticél a “Cricket Field House” nevezetű szálláshely volt, amelyet Booking.com-on keresztül foglaltunk le és csendes, nyugodt, jó ár-érték arányú szálláshelynek tűnt, jó értékelésekkel.
A szállás a főút mellett ugyan, de valóban csendes környéken, könnyen megközelíthető helyen volt. Hangulatos teraszos reggelizőhelyiség, rendezett kert kis tavacskával, a szomszédban egy hatalmas krikettpálya – minden, ami egy nyugodt kikapcsolódáshoz szükséges lehet. Mivel mi csak két éjszakára érkeztünk persze, szinte bármi megtette volna, de azért nem bántuk, hogy inkább egy igényes kis hely mellett döntöttünk – amely nem utolsó sorban fürdőkáddal is fel volt szerelve. (Ti, akik rendelkeztek fürdőkáddal, nem is tudjátok, milyen szerencsések vagytok – hogy tud hiányozni egy kád három év zuhanyzás után…)
A szálláshely vacsorát ugyan nem kínált, de a tulajdonos hölgy ajánlott nekünk egy hangulatos pub-ot a közelben, ahol állítása szerint finom vacsorát ehetünk. Nem kellett csalódnunk, a “The White Horse” (Fehér Ló) névre hallgató kis pub-ban valóban egy finom steak-kel és hamburgerrel zárhattuk a napot.
Intermezzo (Ancsi után szabadon <3)
*Itt ragadnánk meg az alkalmat, hogy felvessünk egy számunkra érdekes különbséget: a “pub” fogalmát. A helyenként “kocsmának” fordított szó teljesen más értelmet nyer a szigetországban. Míg odahaza sokszor pejoratív értelmű, esetenként kissé leélt, nagyrészt alkoholizálás céljából fenntartott intézménnyel azonosítják, ahol a sörhasú férfiak támasztják a pultot a focimeccs alatt, addig itt sokkal inkább a kulturális érintkezés színtere – mi legalábbis ezt tapasztaltuk eddig. Nyilván nem irodalmi értelemben vett kulturális érintkezés, de egy sokkal civilizáltabb, visszafogottabb színtér, ahol párok, baráti társaságok esznek-isznak együtt. Nyilván pub és pub között is van különbség, van, amelyek kifejezetten sporteseményekre specializálódtak vagy 30 különféle sörcsappal, de valahogy ezekben is egy barátságosabb légkör fogadja a belépő vendégeket.*
Az úttól még kissé fáradtan ugyan, de a rengeteg élménytől tele, hitetlenkedve hajtottuk álomra a fejünket, hogy ez valóban megtörténhet velünk. Nem elhanyagolható megemlíteni, hogy a foglalt szobánk nem sima kétszemélyes ággyal (double bed) rendelkezett, hanem ennél is egy fokkal nagyobb kingsize beddel, amely lehetővé tette, hogy Timi kivételesen ne rúgja oldalba Ákost, Ákos kivételesen ne feküdjön rá Timi hajára és egyikük se húzza le a másikról a takarót. Vajon emiatt aludtunk olyan jól?!
VándorSzarvas 