Bár a klasszikus értelemben vett nyaralás idén sem igazán lehetséges még, ez nem akadályozott meg bennünket abban, hogy meghosszabbítsuk ezt a hétvégét és tegyünk egy kétnapos kirándulást egy általunk még fel nem fedezett régióba: Ayrshire felé vettük az irányt.
Ayrshire Skócia dél-nyugati részén található és attól függően hogy melyik részére indulunk, Edinburgh-tól két-három órára helyezkedik el. A mi tervünk az volt, hogy a part menti városokon keresztül (Irvine, Troon, Ayr), egy csendes kis falucskában (Barrhill) éjszakázva a parton tovább haladva (Portpatrick, Port William) “lecsorgunk” Dumfries & Galloway felé, egészen a sziget legdélibb pontjáig (Mull of Galloway).
Jó döntésnek bizonyult, hogy nem a Felföldet választottuk újabb kirándulási célpontul, ugyanis mivel a belföldi utazási korlátokat feloldották és a többség oda vagy közeli szigetekre tartott, így jelenetős forgalmi dugók alakultak ki Skócia északabbi régióiban. Bár Ayrshire is közkedvelt turistacélpont, szerencsére nem voltak annyira sokan – kivéve a tengerpartokon, a 24 fokos rekord melegnek köszönhetően, amit egyébként mi is nehezen bírtunk.
Közel sem tudtuk a régió minden látványosságát megnézni, de kihoztuk a maximumot a két napból: a nyaralás mérlege közel 600 kilométer, rengeteg kép, újabb felfedezett partszakaszok, világítótornyok, a nyugalom oázisa mint szálláshely egy nagyon kedves tulajdonossal, a sziget egy újabb végpontjának meglátogatása, egy kis izomláz és csúnya napégés. Ahogy azt már elmondtuk a Ben Nevis megmászása után, az alatt az egy hét nyár alatt nagyon könnyű leégni – igen, itt Skóciában. Tessék ezt a tanácsot elfogadni a “nem lesz olyan vészes, úgysem süt ma annyira a nap”-szakértőktől.
Első állomásunk, Irvine – a magára hagyott híd fénykorában a szemközti szigetre vezetett, ahol 2000-ben nyitotta meg kapuit a skót találmányokat bemutató “Millenium Project”, egy 14 millió dolláros tudományos központ, amely csupán 3 év után bezárni kényszerült (sokak szerint a közeli glasgow-i központ megnyitásának “köszönhetően”). Az immár elhagyatott épület egyébként Alfred Nobel egykori dinamit-gyárának helyén áll.
Kősárkány Ivine tengerpartján – a helyiek szerint a vörös homokkőből épült sárkány Irvine védelmezője és a partszakasz oltalmazójaEgy rövid megálló után Troon tengerpartján Ayr felé vettük az irányt. Az MVF Watchful halászhajó közel két évszázada áll Ayr tengerpartján, a város halászati múltja előtti tisztelgésként.Miután feltöltekeztünk Ayr-ben (Ákos ismét kiszagolt egy nagyszerű éttermet), következő állomásunk a Culzean Kastély és birtok volt – belépőt kell fizetni ugyan, de az utolsó centig megérteA kastély maga a késői 18. században épült – Cassillis 10. grófja, David Kennedy építtette, aki mindenképp szerette volna egyértelművé tenni gazdagságának mértékét (vagyis inkább mértéktelenségét).
A birtok közel 260 hektárA Kastély második szintjét (6 kétszemélyes szobával) Eisenhower-nek adományozták a második világháborúban tett szolgálataiért, aki több alkalommal is járt itt és ténylegesen használta a szobákat. A lakosztály, amely az övé volt, bérelhető, a kastély többi részével együtt – csupán kicsit több mint 1 millió forintnak megfelelő összeget kell fizetni éjszakánként. Reggelivel, vacsorával, délutáni teával – mellékeljük a linket, amennyiben máris foglalni szeretnétek! https://www.nts.org.uk/visit/places/culzean/highlights/a-castle-stay
A birtokon elhelyezkedő negyven épületből több üvegház is található
A pagoda, amelynek felső szintje egy teaház volt, 1816 körül épült, majd 1998-ban újították fel. A National Trust for Scotland (Skócia természeti értékeinek és kulturális hagyatékának fenntartásáért felelős alapítvány) szerint ez az egyetlen kőből épült pagoda az Egyesült Királyság területén.
A birtok területén több ösvény is vezet a tengerpartra és erre néző kilátópontokra
Itt ismét elhagytuk a járt utat a járatlanért – a part mentén szerettünk volna visszamenni a kastélyig, ez azonban nem éppen egy kitaposott útvonal volt, a birtok két végén lévő partszakasz nem egyenesen átjárható. A várt kellemes parti séta helyett köveken keresztül bukdácsoltunk végig, de végül visszaértünk a parkolóhoz, még ha kis kerülőúton is. Ideje volt elbúcsúzni a kastélytól – sétáltunk még kicsit a szarvas park és a hattyúk tava mellett (lásd a képen – senkit ne zavarjon meg a sárkány, a háttérben valóban ott vannak a hattyúk!), majd Barrhill és a szállásunk felé vettük az irányt. Mivel a szálláshely közelében szó szerint sehol nem tudtunk volna vacsorát (v)enni, a nagyjából fél órányi autóútra lévő Girvan városába mentünk vissza vacsorázni. Girvan szintén kisváros, itt sem igazán található étterem (hacsak a sarki fish&chips árust nem tekintjük annak), így a közeli boltban bevásároltunk egy kis kenyeret, szalámit, sajtot és zöldséget és az autóban megterítve piknikeztünk egyet a lemenő nap utolsó sugarainak fényében – semmi szükség 5 csillagos étteremre ahhoz, hogy egy vacsora igazán emlékezetes maradjon. (A távolban látható kis sziget Ailsa Craig – a sziget félúton helyezkedik el Glasgow és Belfast között és az itt található gránitot hosszú ideig bányászták curling kövek készítésének céljából) Elhihetitek, hogy a hosszú nap után mennyire vágytunk a kényelmes szállásra -a barrhill-i B&B egy hihetetlenül aranyos idősebb nénié volt. Susan 18 évet élt Svédországban, majd hazatérésük után férjével megvették ezt a csendes kis falusi házat egy hatalmas birtokkal, ahol a két izlandi pónijukkal is találkoztunk.
A madarakon, bárányokon és teheneken kívül szó szerint semmilyen zajt nem lehetett hallani -meg tudtuk érteni, miért vonzó ez a nyugalom
Ez a kép reggel öt órakor készült -ekkor ébredtünk meg ugyanis a szemközti birtokon lévő bika tekintélyt parancsoló hangjára (Edinburgh közepén nem túl sokszor hallunk ilyet). Ha már felkeltünk, gyorsan csináltunk egy képet a napfelkeltéről, hogy aztán három perc múlva újra aludjunk tovább a másnapi kalandokra felkészülve. Péntek reggeli utunk elvezetett a Trump Turnberry mellett – hotel, golfpálya & spa, luxus minden mennyiségben. (Igen, a Trump Hotel Group tagja). Az árak 240ezer forintnak megfelelő összegtől indulnak – éjszakánként. Nem is értitek miért nem itt szálltunk meg, igaz?Következő állomásunk szintén egy közkedvelt turistacélpont, Portpatrick volt – nagyon idilli tengerparti kisváros
Tiszta időben innen jól látható lenne Írország, az Ír-tenger túlpartján Hosszú és tekergős út után elérkeztünk a nap fénypontjához: Mull of Galloway, Skócia legdélebbi sarka. Így elmondhatjuk, hogy a sziget legdélebbi és legészakibb részén is jártunk már (Dunnett Head a legészakibb, Orkney-ra tett kirándulásunk alkalmával jártunk arra, hatalmas széllel kísérve). Bár ez a képeken nem látszik, azért is különösen érdekes ez a hely, mert innen látható a Nine Tides (“kilenc áramlat”): ha jó időben érkezünk, láthatjuk, ahogy ellentétes irányú áramlatok csapnak össze. Egy legenda szerint az összecsapó áramlatok boszorkányok művei – nem akarták ugyanis, hogy egy Írországból Skóciába tartó hajó – egy boszorkányüldözővel a fedélzetén – partot érjen.
A korábbi képen látott hatalmas szakadék melletti épület egy étterem, ahol ettünk egy jót mielőtt tovább indultunkTermészetesen megálltunk Port William városában – számunkra ez vicces, hiszen mi Fort William-ben kezdtük kalandjainkat és itteni életünket, fogalmunk sem volt ezidáig, hogy van egy hasonlóan hangzó város!
2000-ben eltemettek egy időkapszulát a városkában a part mentén, amely majd száz év elteltével ásható kiHazafelé utunk a Galloway Erdei Parkon keresztül vezetett. Mi sem hittük el elsőre, hogy ez nem a Felföld közepén van. Ez a látvány fogadott minket az A702 mentén hazafelé.
Eseménydús két nap volt, rengeteget sétáltunk és nagyon elfáradtunk, nagyon hamar ágynak is dőltünk itthon – nagy élmény, hogy Skócia egy újabb részére tehetünk pipát a térképen.
VándorSzarvas 